röplabda bejegyzései

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. május 14.

Diákolimpia Országos Elődöntőn vett részt a Nagybajomi ÁMK leány gyermek (14 évesek) röplabda csapata Sümegen.
Négy csapatot sorsoltak
össze,
a Gödöllő Petőfi Iskola csapatával nagy meccset játszottunk, de szoros eredményt produkálva 3-1-re kikaptunk.

Vesztesként a 3. helyért játszhattunk a Budapest Ciszterci Szt. Imre Iskolával, 3-0-ra győztünk.
Első helyen a házigazda Sümeg végzett.
A bronzérmes csapat: Miklai Mercédesz, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Kovács Veronika, Kovács Bonita, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Nagy Barbara, Héjjas Szilvia.

Nagy Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. április 30.

A nagybajomi nevelésű röplabda felnőtt válogatott Miklai Zsanett Nyíregyháza után idén a Bp. Vasas-Óbuda Hofeka csapatával is magyar bajnoki címet szerzett.
Az egykori nagybajomi játékosok, így Pék- Tormási Orsolya háromszor. Horváth Alexandra háromszor, Miklai Zsanett kétszer, összesen nyolcszor lettek felnőtt magyar bajnokok az utóbbi tíz évben

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. április 5.

Immár 10 éve rendezi meg a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC a Tibol László emlékversenyt, emlékezve az egykori iskolaigazgatóra, festőművészre, a Nagybajomi DRC első elnökére.
Idén 9 csapat fogadta el a meghívást a nagybajomi versenyre. Somogyot a Kaposvári Röplabda Akadémia és a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC képviselte.
A Kaposvár a negyedik, a Bajom a hatodik helyen zárta a tornát, amelynek az élmezőnye:
Baja, Sümeg, Bonyhád.
Somogyi különdíjasok: Szekér Amarilla (Kaposvár) és Bunovác Fanni (Nagybajom) játékos különdíjban részesültek.
Lábas Judit (Kaposvár) és Nagy Zoltán (Nagybajom) edző az egykori festőművész albumát kapta ajándékba az özvegytől, Tibol Lászlóné, Ildikótól.

A Nagybajomi ÁMK igazgatónője, Zsoldos Márta Piroska zárta be a tornát.
Zárása után a résztvevők megtekintették a festő emlékkiállítását, majd virágot helyeztek el Tibol László sírján.

Nagy Zoltán
http://hunvolley.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5240:tibol-laszlo-kismini-roeplabda-emlekverseny&catid=65:up&Itemid=85
http://hunvolley.blog.hu/2012/04/06/tibol_laszlo_emlekverseny_volt_nagybajomban

FOTÓ:https://www.facebook.com/media/set/?set=a.216822151755062.40459.100002818376987&type=3

A friss nagybajomi híreket keresse a a jobb oszlopban lévő NAGYBAJOMI ONLINE HÍREK  linken!

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. március 28.

A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC leány röplabdásai a vasárnapi Három Város tornájának megnyerése után hétfőn a Diákolimpia Somogy megyei Döntőjén is diadalmaskodtak.
Kaposvár első három helyezettje és a városkörnyék győztese a Nagybajomi ÁMK körmérkőzéses Tornáján mindhárom ellenfelünket legyőztük,
ezzel több év után e korcsoportban is ( IV) megyei bajnokok lettünk.
Második helyen a Toldi Iskola,
harmadikon a Berzsenyi Iskola,
negyedik helyen a Toponár végzett.
A siker értékét növeli, hogy a kezdő csapat mindkét feladója megsérült!!, így tartalékosan nyertünk.
A csapat: Miklai Mercédesz, Talabér Melitta, Szalai Krisztina, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Héjjas Szilvia, Budai Roxána.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. március 26.

Röplabda Akadémia Kupa elnevezéssel, három város Tornáját rendezték Kaposváron.
A körmérkőzéses lebonyolítású versenyt a városunk csapata a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC leány gyermek korcsoportos (13-14 évesek) röplabda csapata nyerte.
A második helyen a Kaposvári Sportiskola USE,
harmadikon a Dombóvár végzett.
Az aranyérmes csapat: Miklai Mercédesz, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Héjjas Szilvia, Budai Roxána.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. március 10. 2012. március 15. 8:22 2012. március 17.

Miklai Zsanett a legnépszerűbb…
http://www.vasassc.hu/news_more?news_id=3588


A VASAS kedvence:

Miklai Zsanett 889
Nagy Viktor 882
Katonás Gergely 858
dr. Steinmetz Ádám 716
Milovits Júlia

204 Forrás:www.vasassc.hu

Mivel a kiírással ellentétben a szavazást nem zárták le március 15-én 0 óra 00 perckor az eredmény a nap folyamán többször változott: 23:00-kor ismét Miklai Zsanett vezetett 2478 szavazattal a 2079 szavazatot kapott Katonás Gergely előtt.

Miklai Zsanett 2478
Katonás Gergely 2079
Nagy Viktor 1447
dr. Steinmetz Ádám 728

A patinás Fővárosi klub a VASAS (amelynek Tormási Orsi Örökös Bajnoka), megszavaztatja szurkolóit a Facebookon, ki a legnépszerűbb sportoló a VASAS nagy családjában? A szavazás jelenlegi állása szerint a röplabdás Miklai Zsani a sok híresség között (Olimpiai Bajnokok, Világkupa helyezettek), meglepetésre jelenleg a 3. helyen áll. Szavazni március 15-ig lehet, kérjük a bajomi röplabdásokat, nem röplabdázókat és szimpatizánsokat, szavazzanak földijükre.

SZAVAZÁS ITT:http://www.vasassc.hu/

A Nagybajomi Diák Röplabda Club nevében Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. március 6.

Az alföldi kisvárosban immár több mint 20 éve vesznek részt bajomi röplabdások versenyen, tornán. Számomra is kedves e hely, hisz 2005-ben Országos Diákolimpiai Bajnoki címet szereztünk a profik között, majd 6 évvel később 2011-ben Országos Diákbajnoki címet nyertünk, az amatőrök között. Ma, március 4-én amatőr barátságos megmérettetésen vettünk a kalocsai Eperföldi és a Kertvárosi Általános Iskolában.
Három csapattal 15 sportoló lánnyal jelentünk meg és versenyeztünk. A gyermek csapat kettő mérkőzésen is veretlen maradt, a minik első csapata egy vereséget szenvedve 2. lett.
A kezdők 5. helyen végeztek.
A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC csapata: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Dalovits Dorina, Héjjas Szilvia, Budai Roxána, Nagy Barbara, Farkas Krisztina, Bunovác Fanni, Varga Fanni, Bánhidi Fanni, Vörös Júlia, Deme Laura.
Jó játékukért Kovács Bonita, Szalai Krisztina, Nagy Barbara és Varga Fanni kapott különdíjat.
Ez az utazás és verseny nem jöhetett volna létre, ha Dr Iser Ildikó mint szülő, nem finanszírozza.
Köszönet.

Nagy Zoltán nevelőedző  

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. február 27.

Győztek a röpisek!

Négy csapat részvételével rendeztünk tornát, a Kaposvári Sportiskola 2. csapata, a Dombóvár, a mi első (7.-8. osztályosok) és második (5-6-7. osztályosok) csapatainak részvételével.

A Zimmerei Schöner II. (második csapatunk) versenyen kívül indult, számukra e verseny ismerkedés volt a nagypályával. A körmérkőzéses rendszerű megmérettetésen a második csapatunk nagyszerűen szerepelt, jól küzdött, a Dombóvárt 2-1-re megverte. Az eső számú egylet mindkét ellenfelét meggyőző fölénnyel, jó játékkal győzte le, a Kasi győzött a Dombóvár ellen.

A végeredmény:

1. Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC,
2. Kasi,
3. Dombóvár.

A sportolók éremdíjazásban részesültek, amelyeket Pap Lajos nyugdíjas testnevelő tanár úr adott át. Érdekesség még, hogy egykori kitűnő röplabdásunk, a Kaposvári BITT NRC jelenlegi kiválósága Pintér Zsanett ült a Dombóvár kispadján edzőként.

A bajomi lányok: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Héjjas Szilvia, Deme Laura, Nagy Barbara, Varga Fanni, Bunovác Fanni, Farkas Krisztina, Vörös Júlia, Bednyák Eugénia, Bednyák Gabriella,

Nagy Zoltán nevelőedző 

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. február 19.

Évek óta vannak nagybajomi résztvevői a röplabda Magyar Kupa és Magyar Bajnoki döntőnek. Az elmúlt években állandó résztvevő volt Pék-Tormási Orsolya, idén 19-én vasárnap Horváth Alexandra/BSE/ és Miklai Zsanett/VASAS/ néz farkasszemet egymással a háló két oldalán a Magyar Kupa Döntőben.
Nagy Zoltán

http://hunvolley.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5073:magyar-kupa-a-vasas-a-csucson&catid=118:magyar-kupa-2012&Itemid=203

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2012. január 10.

Újabb megtisztelő meghívás érkezett a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC részére. Ezúttal Lengyelországból, Gdansk nagyvárosából hívták Nemzetközi röplabda tornára az általános iskoláskorú sportolókat.

Nagy Zoltán nevelőedző 

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. december 31.

A Nemzeti Junior Röplabda Válogatott Kecskeméten/ MEZVA/ nemzetközi tornán vesz részt. E csapat tagja a nagybajomi Kiss Marcell / Büki Imre tanár úr unokája/, aki kb. 10 éve az akkori bajomi minis lányokkal együtt ismerkedett meg a röplabdával. Marci a kaposvári NBI-es Röplabda Club junior csapatának stabil játékosa.

Nagy Zoltán a Nagybajomi DRC elnöke

Vasasvolley.hu
Írta: Kovg1987
2011. december 22. csütörtök, 11:40

Csapatunk idei utolsó találkozóján igencsak kellemetlen vereségbe futott bele a szlovák Slavia EU Bratislava ellen: lányaink a harmadik szettben totálisan szétesve, lelkesedés, hit és akarat nélkül játszottak, ez pedig mindenhol, de főleg hazai pályán elfogadhatatlan…

…Egyedül Miklai Zsanett játéka adott némi okot a reményre…
http://www.vasasvolley.hu/index.php/component/content/article/520-csunya-evzaro

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. december 22.

A Miklai Zsanett /20-szoros felnőtt válogatott/ után újabb Miklai – Mercédesz – kapott, egyedüli Dunántúliként, meghívót az 1998 után születettek edzőtáborába. A serdülő válogatott keret összevonására a téli szünetben, Kecskeméten kerül sor.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. november 23.

Veres Pálné Kupa gyermek (14 évesek) leány röplabda tornát rendeztek, immár 35. alkalommal Ajkán, 8 csapat részvételével.
E versenyen részt vett a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC is. Együttesünk sikerrel vette a csoportmeccseket, győzött a Kasi B és a Szombathelyi Haladás ellen. A keresztjátékban a csapat leglelkesebb és legjobb játékosa bokasérülést szenvedett, ezzel a tartását vesztő egylet elveszítette esélyét a jobb helyezésre. Végül a 4. helyen zártunk.
A csapattagok: Miklai Mercédesz, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Nagy Barbara.
Játékáért Szalai Krisztinát különdíjjal jutalmazták.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. november 5.

A jövő héten Azerbajdzsánban rendezendő Olimpiai Előselejtezőre készül a Felnőtt Röplabda Válogatott. Miklai Zsanett, a Bp. Vasas erősségeként, 15-szörös válogatottként tagja a csapatnak, amely Bakuban veszi fel a versenyt ellenfeleivel.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. október 24.

Évtizedek óta rendeznek utánpótlás röplabda tornát az atomvárosban, Pakson.
A hétvégén a Mini korosztály versenyzett, e rendezvényen részt vett a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC is, 2 csapattal. A 6 csapat körmérkőzéses tornáján első csapatunk a végső első helyezett Veszprémtől és a házigazda Pakstól vereséget szenvedett, végül a dobogós 3. helyen végzett.
Csapattagok: Budai Roxána, Farkas Krisztina, Bednyák Gabriella, Nagy Barbara.
A második csapat 2 hónapja röplabdázó 6. osztályos kislányokból áll, így szakmai elvárás nélkül játszva a 6. helyen végeztek.
Csapattagok: Vörös Júlia, Deme Laura, Bunovác Fanni, Varga Fanni.
Jó játékáért Nagy Barbarát, Bednyák Gabriellát és Deme Laurát jutalmazták.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. október 24.

Évtizedek óta rendeznek utánpótlás röplabda tornát az atomvárosban, Pakson.
A hétvégén a Mini korosztály versenyzett, e rendezvényen részt vett a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC is, 2 csapattal. A 6 csapat körmérkőzéses tornáján első csapatunk a végső első helyezett Veszprémtől és a házigazda Pakstól vereséget szenvedett, végül a dobogós 3. helyen végzett.
Csapattagok: Budai Roxána, Farkas Krisztina, Bednyák Gabriella, Nagy Barbara.
A második csapat 2 hónapja röplabdázó 6. osztályos kislányokból áll, így szakmai elvárás nélkül játszva a 6. helyen végeztek.
Csapattagok: Vörös Júlia, Deme Laura, Bunovác Fanni, Varga Fanni.
Jó játékáért Nagy Barbarát, Bednyák Gabriellát és Deme Laurát jutalmazták.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. október 2.

Veszprémben már közel három évtizede rendezik a Báthory Kupa leány röplabda tornát.
A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC részt vett a 6 csapatos tornán a csoportjából bekerült a négy közé, itt szoros meccseken kikapott, végül a 4. helyen zárt.
Csapattagok: Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Farkas Hajnalka.
Az élmezőny: Sümeg, Ikrény, Veszprém.
Játékos különdíjban Miklai Mercédesz részesült.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. szeptember 25.

Az egykori néptanító, röplabdaedző Kováts Béla emlékére immár 14 éve rendeznek emlékversenyt a Vas megyei Pankaszon.
Csapatunk a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC a kezdetektől részt vesz e rendezvényen. Idén 8 csapat küzdött a jó helyezések reményében, a bajomi lányok csoportelsőként jutottak a 4 közé, itt szoros meccsen 2-1- kikaptak az Ajkától. A 3. helyért a Veszprémet 2-0-ra vertük.

Az élmezőny: Pankasz, Ajka, Nagybajom, Veszprém, Szombathely.
A csapat: Budai Roxána, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka, Bednyák Gabriella.
Jó játékáért Budai Roxána kapott különdíjat.
A verseny befejeztével a sportolók virágot helyeztek el Kováts Béla kopjafájánál.

Nagy Zoltán nevelőedző

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. augusztus 27.

A rekkenő kánikula ellenére szép számú versenyző - 14 páros - indult a városnapi strandröplabda versenyen. A felnőttek versenyének szépséghibája mindössze annyi volt, hogy a vidéki résztvevők száma meghaladta a bajomiakét…A 14 év alattiak tetszetős játékkal, küzdelmes mérkőzéseken bizonyították tehetségüket.

 

Végeredmény:

14 év alattiak (6 páros)

1. Héjjas Szilvia - Budai Roxána, Nagybajom
2. Miklai Mercédesz - Talabér Melitta, Nagybajom
3. Bánhidi Fanni - Bunovácz Fanni, Nagybajom

Felnőtt női páros (3 páros)
1. Czmerk Zsuzsanna - Pfundt Szilvia, Kaposvár - Orci2. Balogh Dorina - Takács Vivien, Csombárd - Orci
3. Herbai Edit - Horváth Katalin,  Nagybajom

 

Felnőtt vegyes ategória (5 páros)
1. Kovács Nikoletta - Kovács Attila, Nagybajom

2. Illés Gergely - Visnyei Roland, Hetes
3. Pfundt Szilvia - Czmerk Zsuzsanna, Orci - Kaposvár

Nagy Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. augusztus 27.

A rekkenő kánikula ellenére szép számú versenyző - 14 páros - indult a városnapi strandröplabda versenyen. A felnőttek versenyének szépséghibája mindössze annyi volt, hogy a vidéki résztvevők száma meghaladta a bajomiakét…A 14 év alattiak tetszetős játékkal, küzdelmes mérkőzéseken bizonyították tehetségüket.

Végeredmény:

14 év alattiak (6 páros)

1. Héjjas Szilvia - Budai Roxána, Nagybajom
2. Miklai Mercédesz - Talabér Melitta, Nagybajom
3. Bánhidi Fanni - Bunovácz Fanni, Nagybajom

Felnőtt női páros (3 páros)
1. Czmerk Zsuzsanna - Pfundt Szilvia, Kaposvár - Orci2. Balogh Dorina - Takács Vivien, Csombárd - Orci
3. Herbai Edit - Horváth Katalin,  Nagybajom

Felnőtt vegyes ategória (5 páros)
1. Kovács Nikoletta - Kovács Attila, Nagybajom

2. Illés Gergely - Visnyei Roland, Hetes
3. Pfundt Szilvia - Czmerk Zsuzsanna, Orci - Kaposvár

Nagy Zoltán

 NAGYBAJOMfigyelő:
2011. július 21.

A Magyar Röplabda Szövetség megkezdte a Sport XXI. Utánpótlás nevelési program keretében a következő korosztályos válogatott kialakítását. Gödöllőn egy hetes edzőtáborban vesz részt az az 1998 után született 21 sportoló lány, akik között ott van az újabb bajomi tehetség Miklai Mercédesz is.

Forrás:hunvolley.hu
http://hunvolley.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4268:sport-xxi-sporttabor-goedoelln&catid=66:szovetseghirek&Itemid=83 
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. július 12.

Pék-Tormási Orsolya után Miklai Zsanett húzta fel a címeres mezt a Felnőtt Röplabda Válogatottban. A 188 cm-re nőtt bajomi lány szűk két hónap alatt tizenkétszer szerepelt - kezdettől kezdő játékosként az Európa Ligában résztvevő csapatban. Teljesítményét jól mutatja, hogy a kezdő hatosban rajta kívül csak a feladó Milovits Júlia (Bp.Vasas) játszik Magyarországon, a többiek profi játékosok európai klubokban.
A magyar csapat nyolcszor szenvedett vereséget, négyszer győzött. Legutóbb a csapat debreceni Főnix csarnokban pénteken és szombaton is legyőzte Izrael válogatottját.
Volt szerencsém a helyszínen szurkolni Zsaninak.
Csak érdekességként: az utóbbi öt évben csak nagybajomi lányok szerepeltek Somogyból illetve Dunántúlról a Felnőtt Női Röplabda Válogatottban.
Öröm még, hogy a harmadik - élvonalbeli - bajomi lány a háromszoros Magyar Bajnok Horváth Alexandra többször szerepelt a Felnőtt B Válogatottban, az U 23-as keretben.

Nagy Zoltán nevelőedző

Kapcsolódó cikk:

http://nagybajomfigyelo.freeblog.hu/archives/2011/05/24/Miklai_Zsanett_a_felnott_noi_roplabda-valogatottban/

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. június 20.

A Nagybajomi ÁMK 13 évesekből álló leány röplabda csapata képviselte Somogy megyét a Miskolcon rendezett Diákolimpia Országos Döntőn, az ország legjobb 8 csapata között.
A Bécsből hétfőn hazaérkezett csapat szerdán indult az ország északi részébe, hazánk második legnagyobb városába.
Kitűnően kezdett csapatunk, hisz az ország jelenlegi legkiemelkedőbb utánpótlás bázisának képviselőit a békéscsabai lányokat 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőztük. Tartott a lendület, a következő meccsen a Miskolc csapatát 3-0-ra vertük, a harmadik csoportmeccsünkön sajnos megijedtünk a Sümegtől, 3-1-es vereség lett a vége. A következőkben a Békéscsaba 3-2-re legyőzte a Sümeget, ezzel a csoportban a körbeverés miatt azonos pontot szerzett a Békéscsaba, a Miskolc és mi, így a játszmaarány döntött. A Békéscsaba és Sümeg 8-5-ös játszmaaránnyal, mi 7-5-el végeztünk, ezzel egy játszma mínusszal csak az 5. helyért játszhattunk a másnapi helyosztón. Az utóbbi két évben sikert sikerre halmozó korosztály (2009-ben a II.korcsoportban és 2011-ben a III. korcsoportban is Amatőr Országos bajnok, sok tornasiker) játékosai közül a meghatározó személyek elveszítették hitüket, mentális gondokkal küzdve képtelenek voltak jó teljesítményre, így végül a hatodik helyen zártunk. Nem vigasz, hogy az általunk legyőzött Békéscsaba bronzérmet szerzett.

A 2010-2011. évi Diákolimpia Országos Döntő 6. helyezett csapata: Miklai Mercédesz, Héjjas Szilvia, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Budai Roxána, Dalovits Dorina, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka, Farkas Krisztina. Felkészítő: Nagy Zoltán.

Köszönet a Nagybajom Önkormányzatának és a Nagybajomi Gyermekekért Alapítványnak a támogatásért.

Nagy Zoltán nevelőedző

http://hunvolley.blog.hu/2011/06/21/kecskemeti_es_nyiregyhazi_diakolimpia_gyozelem

 

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. június 16.

Az osztrák fővárosban 30 éve rendezik a leány és fiú röplabda utánpótlás nevelő egyesületek részére Közép-Európa legnagyobb tornáját. Idén hét ország csapatai mutatták be tudásukat, küzdöttek a szép serlegekért.
A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC két csapattal képviseltette magát, a 11 és a 13 évesek között. Tizenöt éve vettünk részt először a bécsi versenyen, rögtön a bemutatkozáskor első helyen végeztünk, amely tornagyőzelmet még négy elsőség követett.

Idén kevesebb csapat jelentkezett, a minik mezőnyében 14 csapat közül a 13 évesekből álló csapatunk a 8. helyen végzett. A Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia alkotta csapat nem tudta megismételni elmúlt két évi jó teljesítményét, így be kellett érnie a szerényebb helyezéssel.
A 11 évesek csapata: Budai Roxána, Dalovits Dorina, Farkas Hajnalka végig lelkesen, nagy akarással játszott. A három nap alatt hét mérkőzésből ötször győzött, s akárcsak tavaly a csoportban is és a döntőben is ugyanattól a bécsi csapattól, a hotVolleys Wientől szenvedett vereséget, de így is a második helyen végzett.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. május 29.

Ma délután röplabdás ünnepre gyülekeztek a III. korcsoportos leány röplabdások, szüleik, hozzátartozóik, és a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC elnökségi tagjai.
Megtisztelte jelenlétével az eseményt Pék-Tormási Orsolya az 1995-ös Diákolimpia Bajnokcsapat tagja, huszonötszörös felnőtt magyar válogatott, 2009-ben az év röplabdázója, Dömötör Sándor ex iskolaigazgató, a Röplabda Club elnökségi tagja, Ács-Gergely Andrásné a Nagybajomi ÁMK igazgatója, György Beáta a felnőtt csapat edzője, elnökségi tag. 
A márványtáblát Bartsch János nyugalmazott Somogy megyei Sportigazgató leplezte le, egyenként bemutatva az Országos Diákbajnokokat: Miklai Mercédeszt, Kovács Bonitát, Kovács Veronikát, Héjjas Szilviát, Budai Roxánát, Dalovits Dorinát, Nagy Barbarát, Farkas Hajnalkát, Farkas Krisztinát.
A Polgármester asszony távollétében (külföldön tartózkodik), Szabó Ernő tanár úr önkormányzati képviselő (egykori szakosztályvezetőnk), tolmácsolta a Nagybajom Önkormányzat jókívánságait. Betegség miatt nem lehetett jelen névadó támogatónk Harangozó Zsuzsanna és férje Thomas Schöner, telefonon köszöntötték az ünnepelteket. Az ünnepséget a lányok, a szülők
és a nagyszülők által készített sütemények elfogyasztásával, beszélgetéssel zártuk.
Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. május 24.

Az Amatőr Országos Döntő megnyerése után egy hónappal itthon, Bajomban biztosította helyét a „profik”, az igazolt legjobbak között az Általános Iskola III. korcsoportos röplabda csapata. Tanítványaim meggyőző játékkal verték a Szombathely Neumann János és a Veszprém Báthory Általános Iskolát. E győzelmek azt jelentették, hogy a lányok készülhetnek a júniusban Miskolcon rendezendő országos döntőre, ahol az ország legjobb 8 csapata mutatja be tudását. Somogyból a lányok mezőnyéből csak a Nagybajomi ÁMK jutott az országos döntőbe.
Az aranyérmes egylet: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia, Budai Roxána, Dalovits Dorina, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka, Farkas Krisztina.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. április 25.

Horváth Alexandra 2011-ben is magyar bajnok
Husvét vasárnap játszották a magyar női röplabda bajnokság döntőjének ötödik mérkőzését. Nagypéntek előtti csütörtökön sikerült a BSE-nek (itt játszik Horváth Alexandra) a Vasas (Miklai Zsanett csapata) otthonában, a Folyondár utcában kiegyenlítenie. Mind a két nagybajomi lány nagyszerűen játszott, büszkék lehetünk rájuk!
A vasárnapi meccsen Horváth Szandi csapata egyik legjobbja volt, sokat tett a 3:1- es győzelemért- így harmadszor lett magyar bajnok! Nagyon jó volt két nagybajomi sportolót látni ezeken a magas színvonalú meccseken, igaz, még a rendezők között is voltak városunk polgárai közül.
Szandi 2011-ben a Magyar Kupát is elnyerte, tehát tökéletes idényt zárt.
Roth Erik

A végeredmény:
1. BSE-FCSM
2. Vasas Duna Autó Óbuda
3. Újpesti TE
4. TEVA-Gödöllői RC
5. MÁV Előre SC
6. NRK-Nyíregyháza
7. Békéscsabai RSE
8. Albrecht Miskolci VSC-MISI

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. április 17.

Zimmerein Schöner Nagybajomi DRC:
a
z élmezőnyben a szegedi ezüstéremmel
Magyarország legnagyobb utánpótlás leány röplabda tornáját rendezték Szegeden, ahová a nagybajomi röplabdás lányok idén éppen 25 éve érkeztek először.
Az 1986-os csapatom játékosa volt az a Harangozó Zsuzsi, aki nem felejtette el a nagybajomi röplabdás éveit. Mint névadó szponzorunk, a kétnapos versenyt is finanszírozták férjével együtt.
Idén a mini (1998 után születettek) korosztályban 42 csapat nevezett, 7 meccset játszottunk a két nap során, egyszer szenvedtünk vereséget a döntőben, hatszor győztünk.

Az élmezőny:
1.Gödöllő,
2.Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC,
3.Kalocsa,
4.Nyíregyháza,
5.Mélykút,
6.Szolnok.
Az ezüstérmes csapat: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia, Dalovits Dorina. Nevelőedző: Nagy Zoltán. Jó játékáért Miklai Mercédesz kapott különdíjat.
Külön köszönöm Bácsai Györgyi és Hegedűs Róbert szülők segítségét.

Nagy Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. március 29.

A nagybajomi röplabdások megismételték 2 évvel ezelőtti teljesítményüket, az amatőr mezőnyben (a nem igazoltak kategóriájában) Országos Bajnok címet szereztek.
Kalocsán rendezték az1998 után született, III. korcsoportos leányok részére az általános iskolák Diákbajnokság Országos döntőjét, amelyen 9 csapat indult. Csapatunk valamennyi ellenfelét, közte a hármas döntőben a budapesti Táncsics Iskolát és az Egert is 2-0-ra verte. A csapat valamennyi tagja nagy akaraterőről tett tanúbizonyságot, óriási ALÁZATTAL, fegyelmezetten, a szakmai utasításokat betartva küzdött a kitűzött cél elérése érdekében.   
Az élmezőny: Nagybajom, Eger, Budapest Táncsics Iskola, Kalocsa, Veszprém.
Az aranyérmes csapat: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Héjjas Szilvia, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka, Farkas Krisztina. Nevelőedző: Nagy Zoltán.

Nagybajom az első országos elsőségét még 1995-ben a Tormási Orsi neve fémjelezte csapattal szerezte. A következő nagy siker 2002 Horváth Alexandrával, majd 2005-ben Miklai Zsanett, 2009-ben egy újabb Miklai, ezúttal Mercédesz vezérletével, most 2011-ben szintén Miklai Mercédesz kiemelkedő játékával sikerült országos elsőséget szerezni, jogot szerezve ezzel az 5. márványtábla iskolai elhelyezésére.

Nagy Zoltán nevelőedző

Gratulálunk a CSAPATNAK és Nagy Zoltán nevelőedzőnek az újabb nagyszerű eredményhez.

Nagy Zoltán röplabda nevelőedzői pályáján ÖT országos elsőséget szerzett a nagybajomi gyerekekkel.
Azt mondja: „pályámon 5 országos elsőséget „ütemeztem” be
, ezzel a magam elé tűzött célt teljesítettem, igaz a két utolsót az 1997-es évfolyammal terveztem.

Munkáját, a nagybajomi diák leány röplabda sportot, országosan és országhatáron túl is jegyzik. Példájával hozzájárult a somogyi röplabda diáksport fejlődéséhez, megteremtve ezzel saját csapatának somogyi konkurenciáját is.
Nevelőmunkájával számos tehetséges játékost adott a magyar női röplabdasportnak.

pZ

Somogy Sportja:
2011. március 22. kedd, 15:54

Diákolimpia röplabda megyei döntő

Kaposvári a Toponári Általános Iskolában rendezték meg IV. korcsoportos leány röplabda diákolimpia megyei döntőjét.
Eredmények: Kaposvár Toldi-Kaposvár Berzsenyi 3-2, Kaposvár Toldi-Kaposvár Toponári 3-0, Kaposvár Toldi-Nagybajom 3-1, Kaposvár Berzsenyi-Kaposvár Toldi 2-3, Kaposvár Berzsenyi-Kaposvár Toponári 3-2, Kaposvár Berzsenyi-Nagybajom 3-0, Kaposvár Toponári-Kaposvár Toldi 0-3, Kaposvár Toponári-Kaposvár Berzsenyi 2-3, Kaposvár Toponári-Nagybajom 1-3, Nagybajom-Kaposvár Toldi 1-3, Nagybajom-Kaposvár Berzsenyi 0-3, Nagybajom-Kaposvár Toponári 3-1.
A megyei döntő végeredménye:
1. Kaposvár Toldi 6 pont, 2. Kaposvár Berzsenyi 5 pont, 3. Nagybajom 4 pont, 4. Kaposvár Toponár 3 pont.




NAGYBAJOMfigyelő:
2011. március 21.

Az udvarias jelző ezúttal a bajomi röplabdás lányokat illeti, akik előzékenyen valamennyi ellenfelüket maguk elé engedték a Nagybajomi Városi Sportcsarnokban rendezett leány gyermek/1996 után születettek/ röplabda tornán.
A Somogy megyei Röplabda Szövetség által rendezett BITT- Zádor Tibor emlékversenyen 14 csapat indult, dunántúli és budapesti csapatok részvételével. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC sérülések miatt 8. osztályosait is nélkülözve /egy 8.-os játszott/ zömében 6.-osokkal, 1998-as születésűekkel vette fel a versenyt a kitűnő csapatokkal szemben.
A csoportmérkőzések során az egy döntetlen nem volt elég az előrelépéshez, végül a Kasi vegyes csapatával sem bírtunk, így győzelem nélkül zártuk az emlékversenyt.
Csapatunkból, jó játékáért Szalai Krisztinát jutalmazták. A versenyt a Kasi egylete nyerte.

Nagy Zoltán nevelőedző

KaposPont:
2011-03-21 15:32:21
Emlékversenyt rendeztek Nagybajomban

http://kapos.hu/hirek/sport/2011-03-21/emlekversenyt_rendeztek_nagybajomban.html

Hunvolley bolg:
2011.03.22. 21:51

Hazai siker a Zádor Tibor-emlékversenyen

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. március 6.

Győrben PEZ Kupa elnevezésű leány mini röplabda tornát rendeztek 16 csapat részvételével. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC veretlenül került a négyes döntőbe, magyar és szlovák ellenfeleket verve. A körmérkőzések soránn - bár teljes kezdő csapattal vettük fel a harcot - nem bírtunk a magassági fölényben levő Kasi A és a Kasi –Toldi csapatokkal. A harmadik helyért a Győr ellen nagyszerű támadójátékkal diadalmaskodtunk.
A torna élmezőnye: Kasi A, Kasi Toldi, Nagybajom, Győr, Budapest Runkil Se.
A bronzérmes Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC : Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Héjjas Szilvia, Kovács Veronika, Budai Roxána.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. február 20.

A „  Csányi Alapítvány „ tanulóit nélkülözve utaztak a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC sportolói az alföldi kisvárosba Mélykútra.
A hagyományos leány mini röplabda tornára 6 csapat nevezett, körmérkőzéses formában bonyolították le a tornát. Összességében 5 mérkőzést játszottunk, 4 győzelem és egy vereség a mérleg. Az élen a 3 csapat körbeverte egymást, mi megvertük a későbbi győztes Mélykutat, a Mélykút a Kalocsát, mi kikaptunk a Kalocsától. Rosszabb játszmaarányunk a 3. helyet eredményezte, 9 poénnal maradtunk el a győztestől.
A csapat: Miklai Mercédesz, Héjjas Szilvia, Budai Roxána, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka, Farkas Krisztina. Jó játékáért Miklai Mercédeszt jutalmazták.

Nagy Zoltán nevelőedző

KaposPont:
2011-02-08 16:41:00

Hat női és ugyanennyi férfi együttes küzdött a nagy múltú Kovács Rezső Kupa amatőr felkészülési röplabda tornán.
… A hölgyeknél a Kaposfürednek sikerült megvédenie címét, másodikként a Nagybajom, harmadikként pedig a Marázplast végzett.
http://kapos.hu/hirek/sport/2011-02-08/roplabda_kupa_somogyjadon.html

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. február 6.

Kérem olvassák: anyagi okokból  milyen meghívásokat kell visszautasítani a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC csapatának!
Az elmúlt héten meghívás érkezett a Holland városból Middelbeers-ből, Németország fővárosából Berlinből, és Ausztria fővárosából Bécsből.

A nagybajomi röplabdások megszokhatták, hogy Európa országaiból a nemzetközi tornákra rendszeresen meghívásokat kapnak, kaptak az elmúlt időkben is. Igaz, az egykoriak közül többen ezt gyorsan elfelejtik, vagy igyekeznek elfelejteni. Hogy lehet elfelejteni az olaszországi Maranellót, a Schumacher ferráriját, Velencét, a németországi Sulzbach- Rosenberget, a csehországi városokat, az ausztriai Bécs és Wels nagyvárosokat, a lengyelországi Tichy városát.  Az elmúlt héten meghívás érkezett a Holland városból Middelbeers-ből, Németország fővárosából Berlinből, és Ausztria fővárosából Bécsből. Anyagiak hiányában / az idén még egy fillér támogatást sem kaptunk, működésre és bérre sem/ valószínű, hogy csak Bécsbe jutunk el, jobbára önköltségesen. A szponzorunk, Zsuzsanna és Thomas Schöner anyagi lehetőségei is végesek, a támogatásuk márciustól realizálódik, az előre beütemezett versenyekre. Közölni e tényeket, csak gondolatébresztésnek szántam.

Nagy Zoltán nevelőedző,

Ha segíteni kívánnak, keressék meg Nagy Zoltánt a a Zimmerei Nagybajomi DRC elnökét.

Elérhetősége:
+36 70 93-27-892
ndrc@t-online.hu

pZ

NAGYBAJOMfigyelő:
2011. január 16.

Tartalékosan , kettő kezdő játékosát nélkülözve vett részt Ajkán a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC leány mini röplabda csapata a nagyszabású rendezvényen.
A Csányi Alapítvány tehetséges diákjaira a jövőben sem számíthat a nevelőegyesületünk, bár 5 év után a 2010-11-es tanévben van a legtöbb az esély a kitűnő szereplésre. Az Alapítvány a tanulás mellett a sportolást/ élsportolást/ is fontosnak tartja, sajnos ez Nagybajomra nem lesz igaz, a két tehetséges/ Kovács Bonita korosztálya egyik legjobbja az országban/ leány nagyon kevés megmérettetésen vesz részt a jövőben. Kijelenthetem,- mint Nagybajomban 27 éve nevelő edző,- hogy a nem nagybajomi férfi mentoruk semminemű segítőkészségről nem tett tanúbizonyságot.
Ezzel együtt csapatunk a 7 mérkőzésből 5x győzött, 2x kikapott, végül a 19 együttes közül a 7. helyet szerezte meg. Legyőzte a Szombathely „A”és „B”, Tapolca „A”, Tatabánya, a Veszprém csapatát, kikapott a Sümeg és Győr egyletétől.
A Csapat: Miklai Mercédesz, Héjjas Szilvia, Nagy Barbara, Budai Roxána, Dalovits Dorina, Farkas Hajnalka, Farkas Krisztina.
Kiváló játékáért Miklai Mercédesz kapott különdíjat.

Nagy Zoltán nevelőedző

Eredmények:
 http://hunvolley.blog.hu/2011/01/18/kaposvari_siker_az_ajkai_utanpotlastornan 

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. december 29.

Az ország második legnagyobb leány röplabda tornáját rendezték Győrben, amelyen sikerrel szerepelt a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC mini csapata.
A 18 együttes versenyén csapatunk a döntőig menetelve legyőzte a Tatabányát, a Veszprémet, a Dabroncot, a Komárnó „B”-t, és a Sümeget 2-0-ra, majd 2-0-ra kikapott a szlovák Komárnótól.
Az élmezőny: Komárnó, Nagybajom, Sümeg, Győr.
Az ezüstérmes egylet: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Nagy Barbara, Farkas Hajnalka.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. december 12.

Sümegen rendeztek „Vár kupa” elnevezéssel leány mini röplabda tornát, amelyen - akárcsak az elmúlt héten Baján - itt is kilenc csapat adta le a nevezését. Csapatunk öt mérkőzést játszott, mindössze egy vereséget szenvedett a Torna győztes helyi rendezőtől.
Az élmezőny: Sümeg, Zimmerei Schöner Nagybajom DRC, Kaposvári Sportiskola, Győri DRC, Ikrény.
A második helyezett csapat: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Nagy Barbara, Farkas Krisztina.
A Torna Legjobb feladója címet Kovács Veronika érdemelte ki.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. december 09.

Sugovica Kupa elnevezéssel rendezték meg Baján a leány mini röplabda Tornát, amelyre 9 csapat nevezett. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC kettő csapattal is nevezett, az első csapat veretlenül, valamennyi ellenfelét 2-0-ra verve tornagyőzelmet szerzett. Az aranyérmes együttes: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia.
A második számú egylet a felkészültségének megfelelően szerepelt, végül az 5. helyen végzett. Csapattagok: Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Nagy Barbara.
Az élmezőny: Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC, Veszprémi Báthory, Kalocsa SE.
A Torna legjobb játékosa címet Kovács Bonita érdemelte ki.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. november 28.

Több mint 20 éve vesznek részt a nagybajomi röplabdások az ajkai leány gyermek röplabda tornán. Idén is 12 csapat versenyzett az 1996 után születettek korosztályában. A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC betegségek miatt mindössze egy 96-os születésű sportolóval állt fel, de a fiatalabbak is jól helytálltak, a hat mérkőzésből kétszer győztek, egyszer döntetlent játszottak, háromszor kikaptak. Ez a teljesítmény végül a 7. helyre volt elég.
A csapat: Horváth Anita, Szalai Krisztina, Miklai Mercédesz, Talabér Melitta, Héjjas Szilvia, Kovács Veronika, Dalovits Dorina, Budai Roxána.
Jó játékáért Talabér Melittát jutalmazták.

Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. november 21.

A Sümeg melletti Dabroncon rendeztek a 14-15 éves leány korosztály számára röplabda tornát, hét egyesület részvételével.
A  Zimmerei  Schöner  Nagybajomi DRC a csoportmérkőzések során várakozás felett teljesített, egy győzelemmel , egy vereséggel, egy döntetlennel végzett. A csoport négy csapata közül három „körbeverést” produkált. A szerencse nem szegődött mellénk, rosszabb poénarány miatt csak az 5. helyért játszhattunk.
A megfiatalított bajomi egylet: Roth Fanni, Ács G Fanny, Szalai Krisztina, Talabér Melitta, Kovács Bonita, Kovács Veronika, Héjjas Szilvia. Jó játéka jutalmaként Szalai Krisztina egy szép röplabdával lett gazdagabb.
Végeredmény:
1. Ikrény, 2.Veszprém, 3.Sümeg, 4. Tapolca, 5. Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC, 6. Dabronc, 7. Ajka.  

Nagybajom, 2010-11-21.    
Nagy Zoltán nevelőedző 

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. november 20.

A röplabda női Extra liga rangadóján az első helyezett BSE és a második helyezett Vasas mérkőzött egymással, a BSE-ben Horváth Alexandra, a Vasasban Miklai Zsanett küzdött a győzelemért. A két egykori bajomi nevelésű élsportoló csatáját ezúttal Szandra csapata nyerte 3-0-ra.

Nagy Zoltán

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. október 25.

Immár 9 éve nincs köztünk a Nagybajom díszpolgára, a festőművész, az iskolaigazgató, a Nagybajomi DRC első elnöke, az igaz ember, az igaz barát. Emlékét a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC minden évben nagyszabású röplabda tornával igyekszik megőrizni. Idén is nagy mezőny, 14 csapat versengett a jó helyezésekért.

A Clubunk 2 csapattal indult, idén a 12 évesek mutatták meg tudásukat a szülőknek, érdeklődőknek. Az erős mezőnyben az első csapatunk (Miklai Mercédesz, Héjjas Szilvia, Kovács Bonita, Nagy Barbara, Kovács Veronika) a tudását adta, a döntőbe jutásért és a 3. helyért is 2-1-re kapott ki a későbbi győztestől és a 3. helyezettől, végeredményben 4. helyen zárta a tornát.

A második számú egylet (Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Horváth Cintia) sokat fejlődve végül a 12. helyen végzett.

Az élmezőny: Kasi II., Sümeg, Kasi I., Zimmerei Schöner Nagybajom DRC, Ajka, Ikrény, Győr,Veszprém, Szombathely.

Este a nagybajomi röplabdások és szülők, és az ikrényi röplabdások Tibol Lászlóné Ildikó jelenlétében a temetőben elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Nagy Zoltán elnök, nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. október 22.

A Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC tisztelettel meghívja a sportbarátokat, a röplabda barátokat, a kedves foci szurkolókat/ akik 2002 és 2006 között az NBII- es  csapatunknak tapsoltak/, az október 24-én /vasárnap/ 9 órától 15 óráig a Sportcsarnokban rendezendő leány mini emlékversenyünkre.
E napon nagyszabású röplabda Tornával emlékezünk kedves, egykori iskolaigazgatónkra, a Barátra, a Nagybajomi DRC első elnökére,Tibol Lászlóra. 

Valamennyi nevelőegyesület a Dunántúlról, Duna-Tisza közéből el jön hozzánk, így láthatjuk a Kalocsa, Kaposvár, Győr, Ikrény, Szombathely, Tatabánya, Pankasz, Veszprém, Ajka, Sümeg, kis röplabdásait, és a Mieinket.

Nagy Zoltán elnök, nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. október 10.

A  Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC leány mini röplabda csapatának idei őszi mérlege: három torna: 2 első, ma egy második hely. Kalocsán 12 csapat versengett a hagyományos röplabda Tornán. A Club 2 csapattal indult, a második számú egylet a 8. helyen végzett, tagjai: Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Nagy Barbara. Az első csapat a selejtezők során egy döntetlent és három győzelmet szerzett.  A hármas döntőben a Dágot 2-o-ra verte, az első helyért nagy csatát vívott a Kaposvári Sportiskolával, a meccset a kaposváriak 2-1 arányban nyerték, ezzel a DRC ezüstérmet hozhatott haza. Csapattagok: Miklai Mercédesz, Kovács Bonita, Héjjas Szilvia, Kovács Veronika.

Nagybajom, 2010-10-10.   Nagy Zoltán nevelőedző

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. október 5.

Veszprémben rendezték meg a hagyományos Báthory Kupa leány Mini röplabda tornát.
Idén rekordmezőny nevezett, a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC a 15 csapatos mezőnyben valamennyi mérkőzését 2-0-ra nyerte, ezzel a múlt heti teljesítményét megismételve aranyérmet szerzett.
Az élmezőny: Nagybajom, Ikrény, Győr.
A győztes csapat: Miklai Mercédesz, Kovács Veronika, Kovács Bonita, Héjjas Szilvia, Dalovits Dorina, Budai Roxána, Farkas Hajnalka, Nagy Barbara.
A Torna legjobb támadója különdíját Miklai Mercédesz kapta. 
Nagy Zoltán nevelőedző

KaposPont:
2010-10-01 17:04:16

…Az NB I-ben szereplő kaposvári lányok Dombóvárra és Nagybajomba is ellátogattak, és abban bíznak, hogy sikerül a fiatalokat megnyerniük ennek a játéknak. Dombóváron a közeljövőben be is indul a képzés, Nagybajomban pedig talán új lendületet kaphat a röplabda…
http://kapos.hu/hirek/sport/2010-10-01/a_kaposvari_roplabdas_lanyok_a_sportagat_nepszerusitettek.html

NAGYBAJOMfigyelő:
2010. szeptember 27. 19:48

Röplabdások 6. helye
A 13-15 évesek részére rendezték a Veszprém Kupát, amelyen részt vettek a Zimmerei Schöner Nagybajomi DRC sportoló lányai is.
Nagy mezőny, 15 csapat indult a jó helyezések reményében. Csapatunk szinte mindegyik mérkőzésen nagy csatát vívott, kétszer is 2-1- re kapott ki, összességében a tudásszintjének megfelelően szerepelt. Az erős mezőnyben a 6. hely reális, megfelelő.
Részvettek: Herbai Edit, Horváth Anita, Roth Fanni, Horváth Katalin, Ács G. Fanny, Szalai Krisztina, Miklai Mercédesz, Talabér Melitta.
Jó játékáért Horváth Anita kapott különdíjat. 

Nagy Zoltán nevelőedző 

KaposPont:
2010-09-21 23:30:19

…Riport Pintér Zsanettel (Bejegyzés: Nf szerk.)…
…A klub az utánpótlás-nevelésre és a toborzásra is hangsúlyt fektet. A lányok tegnap dombóváron tartottak bemutató edzést, holnap (szerdán) pedig Nagybajomban várják őket. Az egyesület fő célja, hogy a lányok folyamatosan fejlődjenek, és eredményes, jó játékkal szórakoztassák a közönséget…
http://kapos.hu/hirek/sport/2010-09-21/startvonalon_a_bitt.html

Régebbiek | Végére »